„Sosem bántottak azért, mert lány létemre bokszolok” – Hámori Luca

A hazai ökölvívás női szakágának kiemelkedő alakjai közé tartozó, többszörös világbajnok Kovács Máriával és az olimpikon Hámori Lucával beszélgettünk arról, milyen nehézségekbe ütközik egy lány a – javarészt fiúkkal teli – bokszteremben.

Nem kellett túl sokáig keresgélnünk a legnépszerűbb hazai sportoldalak Facebook-hozzászólásai között, hogy a női ökölvívással kapcsolatos posztok alatt kötekedő kommentekre, a szakág létjogosultságát megkérdőjelező megszólalásokra bukkanjunk. Volt miből „csemegézni”, a fenti két mondatot pedig azért ragadtuk ki a sokaságból, mert tökéletesen bemutatja, milyen egy bizonyos – annyira nem is szűk – réteg hozzáállása a hölgyek pofonosztásához.

A női ökölvívás létjogosultsága a mai napig megosztja a közvéleményt, ráadásul valamilyen oknál fogva a többi, „férfias” sportághoz (mint például a súlyemelés, és egyéb küzdősportok, mint a birkózás vagy a cselgáncs) képest jóval gyakrabban kapja meg a maga kritikáját, általában az idézett mondatokhoz hasonló stílusban.

Pedig nem újkeletű a nők kötelek közötti összecsapása, az első feljegyzések ezzel kapcsolatban a 18. század első feléből származnak, Londonban már ekkor egymásnak estek a hölgyek – a megfogalmazás nem véletlen, hiszen a mai szabályokhoz képest azok a meccsek inkább hasonlítottak a pankrációhoz, mint az általunk ismert ökölvíváshoz. A 19. században sokat finomodott a szabályrendszer, a népszerűség pedig folyamatosan nőtt.

ezzel minden korábbinál nagyobb motivációt adva a harcias, fogalmazzunk úgy, ütőképes fiatal lányoknak.

A 21. század számos magyar sikert is hozott a női szakágban, a felnőttek mellett ráadásul az utánpótlásban is rendre sikerül bizonyítani: ha csak 2024-et nézzük, a juniorok Európa-bajnokságán Petrimán Patrícia ezüst-, Kapcsos Vivien pedig bronzérmet szerzett, az ifik Eb-jén Varga Sára ért oda a dobogó alsó fokára, az U23-as kontinensviadalon pedig Szeleczki Lilla, Horváth Kármen, Nakota Veronika és Hoffmann Réka is harmadikként zárt. És akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a nemrég még utánpótláskorú Hámori Luca első magyar női ökölvívóként szerepelt olimpián Párizsban, ahol ötödik lett. Remek eredmények ezek, de ha visszagondolunk a cikk elején bemutatott helyzetre, felmerül a kérdés:

„Sosem voltam az a »hű, de csajos csaj«. Vannak lánybarátaim is, de valamiért sokkal jobban kijövök a srácokkal, férfiakkal, ez régen és most is így van. Lehet, azért alakult ez ki, mert bátyám van – meséli az Utánpótlássportnak az említett Hámori Luca. – Amikor először bementem a bokszterembe, rajtam kívül talán két lány edzett, a többiek – az edzőkkel együtt – fiúk voltak. Ez igazolja a sztereotípiát, hogy az ökölvívás a férfiak sportja, összességében jóval többen űzik ezt a másik nemből, viszont ez egyáltalán nem zavart, kis túlzással fel sem tűnt, hogy fiúkkal vagyok körülvéve. Aztán amikor az első interjúkat készítették velem, mindig szóba jött a téma, nem értették, hogy választhattam a bokszot, mondták, hogy mi van, ha megütik az arcomat, ilyesmi. Viszont

Az eredmények ezt igazolják, és nemcsak magamra gondolok, hanem az összes ügyes lányra, aki felnőtt vagy korosztályos szinten megmutatja, hogy kemény fából faragták.”

A konfrontáció teljesen őt sem kerülte el fiatalabb korában, azonban elmondása szerint nem kellett sokszor megvédenie magát a negatív hangokkal szemben.

„Lehet, azért, mert a bátyám is ott volt, de engem mindig barátsággal fogadtak a nevelőklubomban Kőszegen, az edzők pedig a kezdetektől komolyan vettek, ugyanúgy kezeltek, mint azokat a fiúkat, akik lejártak bokszolni. Az iskolában már más volt a helyzet, ott sokszor megkaptam, hogy fiús lány vagyok, volt minimális piszkálódás, de sosem vettem zokon, hiszen volt valóságalapja, ráadásul sok esetben inkább menőnek számított, hogy lányként bunyózni tanulok. Szerencsére más lány, szintén bokszoló ismerősömről sem tudok, akit emiatt bántottak volna,

Sokszor olvastam már, hogy »minek ütik egymást«, de aki látja a szépségét, máshogy gondolja. Egyébként ezzel sincsen bajom, megértem, ha valaki fennakad ezen, de ezeket a véleményeket igyekszem kizárni, és azokat meghallgatni, akiket érdemes. Az edzők részéről egyébként az elvárás nagyjából megegyezik a fiúk és a lányok irányába, személyre szabottan, de mindenkit kőkeményen meghajtanak.”

Kovács Mária – Hámorihoz hasonlóan – már fiatalon megtapasztalta a bokszterem légkörét, a kitartása pedig nem volt hiábavaló: a Kőbánya Boksz Club vezetőedzője minden idők legsikeresebb magyar amatőr női ökölvívója, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Pedig a kezdet nem volt egyszerű, a kilencvenes évek második felében sokkal kevésbé volt elterjedt a nők körében az ökölvívás.

„Tizenhét évesen mentem le először a terembe, emlékszem, két barátnőmmel együtt próbáltuk ki a bokszedzést. A harmadik edzésre már egyedül mentem, a többiek feladták, azt pedig Csipkés Barnabás edzőmnek köszönhetem, hogy én megragadtam, ő ugyanis már akkoriban látott fantáziát a női bokszban, és azt is észrevette, hogy nagyon motiváltam vágtam bele a tanulásba, arra külön odafigyelt, hogy ne rekesszenek ki. Nem nagyon volt más lehetősége a többieknek, ugyanis egyedüli nőként készültem a férfiak között, kesztyűztem is velük,

Nem hagytam magamat, ugyanazt az edzésmunkát végeztem el, mint ők, emiatt hamar befogadtak. Tény, hogy férfias sportágról van szó, oda kell ütni a másiknak, de az utóbbi időben sokkal inkább elment a technika irányába. Egy biztos, hatalmas belső motiváció kell hozzá, ebből születnek a bajnokok.”

Kovács tanítványai között is találunk fiúkat és lányokat egyaránt.

„Amikor én kezdtem, nem minden szakosztályban volt női ökölvívás; erre ma is találunk példát, de tény, hogy a nők között az utóbbi évtizedekben elterjedt ez a sport. Ráadásul ugyanúgy tudják az egyesületeknek gyűjteni a pontokat, mint a férfiak. Több lányversenyzővel is dolgozom, persze ők kevesebben vannak, mint a fiúk.

a tiniszerelmek nagy hatással lehetnek a csoport dinamikájára, a fiatalok teljesítményére. Legyen fiú vagy lány, partnerként kezelem, egy kalap alá kerülnek a gyerekek, attól függetlenül, hogy mindenkinek vannak saját kérései, problémái, amiket igyekszünk megoldani. A kulcs, hogy közöséget építsünk, barátságok ugyanis nemtől függetlenül szövődnek; ez a legnagyobb összetartó erő.”

(Kiemelt képünkön: Hámori Luca Forrás: MÖSZ)