Biró Norbert: Minden versenyzőhöz meg kell találni a kulcsot, ehhez a legfontosabb edzői eszköz az empátia
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. Ezen a héten Biró Norbertet, a Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának utánpótlásedzőjét, az ifjúsági fiúválogatott szövetségi trénerét mutatjuk be, aki mások mellett a korosztályos vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Vég Zsombor nevelőedzője, de foglalkozott a felnőtt vb- és Eb-harmadik Özbas Szofival is az utánpótlásévei alatt.
„Már hatévesen elkezdtem dzsúdózni, viszont a kezdetekben még nem vettem igazán komolyan, többször abbahagytam, mígnem tízévesen végleg letettem a voksomat a cselgáncs mellett – meséli a kezdetekről Biró Norbert, aki tősgyökeres ceglédiként egész pályafutását a CVSE-ben töltötte, mind versenyzőként, mind később edzőként. – Gyerekként egyébként több másik sportágat is kipróbáltam, például vízilabdáztam, tornáztam és birkóztam is.
Idővel aztán választania kellett a kettő közül, és végül a dzsúdó lett a fő terepe. Elmondása szerint főleg a nevelőedzője magával ragadó személyiségének köszönhetően maradt a tataminál.
„Ahogy haladtak előre a korosztályos évek, egyre jobb eredményeket értem el hazai szinten, az országos élmezőny és az ifjúsági válogatott tagja voltam, és
Tizenhat évesen ültem az iskolapadban, és nem láttam a táblát…”
Egy olyan súlyos, genetikai hajlamú betegség támadta meg a szemét, hogy
Az 1991-ben diagnosztizált betegség következtében bal szemére rövid idő alatt teljesen megvakult, és a jobbal is csak alig tíz százalékban lát. Emiatt 18 évesen fel is hagyott az aktív sportolással, egészen addig, mígnem néhány év múlva – amikor egy római edzőképzésen vett részt – felfedezte, hogy látássérültként is lehet dzsúdózni, sőt paralimpián is részt vehet. Bele is vágott, és 1999-ben Európa-bajnok lett, így kijutott a sydney-i ötkarikás játékokra, amelyen ötödik lett.
Ő honosította meg itthon a gyengénlátók cselgáncssportját. Mindeközben pedig már edzői karrierjét is szorgalmasan építgette.

Mindig megvoltak a céljaim, versenyzőként vagy edzőként egyaránt sikeres szerettem volna lenni – vallott eltökéltségéről az 51 éves szakember. –
Amikor bekerültem a középiskolába, és megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, ha majd nagy leszek: én habozás nélkül vágtam rá, hogy edző. Nagyon tiszteltem a trénereimet, felnéztem rájuk, és vonzott a szakma. Amikor tizennyolc évesen a szemem miatt átmenetileg felhagytam a dzsúdózással, az sem tántorított el ettől. Először földrajz-testnevelés szakos tanárként diplomáztam, majd az edzői képzést is elvégeztem a TF-en. Amikor parasportolóként visszatértem, közben már javában – követve bátyám, Tamás példáját – edzősködtem a Ceglédi VSE-ben.
Később felkerültem az idősebbekhez, és manapság már főleg ifjúsági és juniorkorú versenyzőkkel foglalkozom, de a hattól húsz éves korig gyakorlatilag a teljes utánpótlásspektrumra van rálátásom, és pontosan tudom, hogy melyik életszakaszban mire lehet szüksége az adott fiatalnak.”

Biró Norbert alapvetően háttérembernek tartja magát és boldogan edzi a fiatalokat, épeket és sérülteket egyaránt. A ceglédi szakosztály vezetőedzője bátyja, Biró Tamás, akit kiskora óta mindig, mindenben lelkesen követ. A cselgáncsterembe is az ő példája vezette. A klub sikerei azonban nemcsak a testvérpár több évtizedes munkájának, de a kiváló csapatszellemnek is köszönhetők.
egyik versenyzőnknek sincs egy kinevezett trénere, hanem hárman – Tamás bátyámmal és egy japán kollégával közösen – foglalkozunk mindenkivel. Nyilván, minden edzőnek kicsit más a felfogása, más a személyisége, ami azért előny, mert így különböző szakmai meglátásokkal tudjuk segíteni a fiatalokat. Azt gondolom, nálunk tökéletesen működik ez a harmónia. A sportágban már utánpótlásszinten is nagyon sűrű a nemzetközi program, éppen ezért több edző olajozott együttműködésére van szükség.”
Hazai szinten nagyon hamar, már a kilencvenes évek végén az élmezőnybe kezdtek tartozni a ceglédi cselgáncsozók, sorban nyerték a korosztályos bajnoki címeket, majd idővel elindult a nemzetközi sikerszéria is. Magyarország első junior-világbajnoki címét szerezte a CVSE színeiben 2002-ben Szabó Brigitta, akit mások mellett Biró Norbert is edzett pályafutása korai szakaszában.
A mostani felnőttválogatottból az ifjúsági olimpiai és junior-világbajnoki bronzérmes, U23-as Eb-második Vég Zsombornak is részt vállalt a felkészítésében. Továbbá a korosztályos szinten jóformán mindent megnyerő, felnőtt-világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Özbas Szofival is hosszú évekig foglalkozott utánpótláskorúként. Vég és Özbas is részt vett tavaly a párizsi olimpián. Emellett az U23-as Eb-ezüstérmes Szegedi Dániel, illetve az EYOF-bronzérmes, korosztályos vb-ötödik Vég Luca útját is egyengette.

„Azt utánpótláskorban elért sikereket mindig a helyén kell tudni kezelni. Nyilván, nem szabad túlértékelni, de persze lebecsülni sem kell a korosztályos érmeket és győzelmeket. A fő célunk, hogy felnőttszinten eredményes versenyzőket neveljünk. Gyakran tapasztaljuk azt, hogy valaki sikert sikerre halmoz utánpótláskorban, de aztán nem jön ki belőle a benne rejlő potenciál felnőttként. De említhetném ellenpéldaként Braun Ákost, aki viszont korosztályos szinten egyáltalán nem volt kiemelkedő versenyző, majd aztán felnőtt-világbajnoki címig vitte.
Amellett, hogy a CVSE utánpótlásedzőjeként tevékenykedik, Biró Norbert 2011 óta a fiú ifjúsági válogatott keretedzője is, illetve 2013 óta a paraválogatott szövetségi kapitányi posztját is betölti.
Megtisztelő a válogatottnál dolgozni, az pedig, hogy ebben a szerepkörben immár másfél évtizede töretlenül bíznak bennem a szövetség vezetői, különösen nagy büszkeséggel tölt el. Nyilván, a keretedzői szerepkör nagyban különbözik a klubedzői feladattól, hiszen nem én dolgozom a versenyzőkkel az év nagy részében, hanem a saját egyesületi trénerük.
Van olyan helyzet, amikor érdemes inkább a háttérbe vonulnom, és teljes egészében a klubedzőre hagyni a teendőket, de akad olyan szituáció is, amikor pedig szorosabban belefolyok az adott fiatal versenyző felkészítésébe.”
„Legelőször is meg kell ismerni az adott tanítványt, csak akkor lehet neki hasznosan tanácsot adni – vallott edzői filozófiájáról. – Elsőként a tatamin kívül kell bizalmi kapcsolatot kialakítani a versenyzővel. Ugyanakkor, ez persze nem egyszerű feladat, hiszen minden gyerek más és más karakter.
Sokat kell beszélgetni a fiatalokkal, nem feltétlenül csak a sportról, hanem akár az iskolában történtekről vagy éppen a magánéleti dolgokról is.”
A mindennapi edzősködés mellett már könyvírásra is adta a fejét. A 6-18 éves sportolók általános kondicionális képességfejlesztéséről szóló szerzeménye „Képes vagy rá” címmel májusban fog megjelenni. Az a célja, hogy olvasmányos formában, gyakorlati tanácsokat adjon testnevelőknek, edzőknek, illetve szülőknek a fizikai felkészítés terén.
(Kiemelt képen: Biró Norbert Fotó: Szász Adrián)