UtánpótlásSport
2025. április 16.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, VUHSZI
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2025-04-14 20:42

Fontos hazai versenyek az utánpótlás fókuszában

Az Énekes-emlékversennyel kezdődött, az utánpótlás Magyar-kupával pedig hamarosan folytatódik a korosztályos ökölvívók kiemelt versenyeinek a sora.

A márciusi világszövetség-váltás során a Magyar Ökölvívó Szakszövetség az IBA-ból „átigazolt” a World Boxingba, ami több változást is hozott az utánpótlás versenyrendszerében: immár U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es korosztályokról beszélhetünk, nem elfelejtve a felnőttmezőny előtti utolsó, átvezető szakaszt, vagyis az U23-at, ezen kívül a súlycsoportok is megváltoztak; ezekhez az újdonságokhoz máris kezdhettek hozzászokni a hazai fiatalok a nemrégiben megrendezett Énekes István-emlékversenyen.

A viadalon az U19-esek léptek a kötelek közé, akiknek a szokásoktól eltérően az esemény nem volt kimondott válogató (általában ez a tavaszi megméretés a korábban szintén tavaszi korosztályos Európa-bajnokságra szelektált), ettől függetlenül Ács József, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője elárulta az Utánpótlássportnak, hogy az emlékverseny fontos állomás volt, a teljesítmények alapján kialakult egy bő keret, amellyel április közepén edzőtáborba vonul a szakember.

Hasonló módon a következő hetek kiemelt versenyei is nagy téttel bírnak majd, ezek során pedig már a fiatalabbak is megmutathatják majd magukat.

Április 24. és 27. között Pécsen rendezik meg az utánpótlás Magyar-kupát, a viadalon az U17-esek, az U15-ösök és az U13-asok szerepelnek, kevesebb mint egy hónappal később pedig érkezik a nagy múltú egri Bornemissza Gergely-emlékverseny, amelyen az U19-es, az U17-es, valamint az U15-ös ökölvívók is nívós nemzetközi mezőnyben mérethetik majd meg magukat.

Forrás: MÖSZ

Ahogyan pedig már korábban beszámoltunk róla, a java az esztendő második felében érkezik majd: az U19-es (ifjúsági) Európa-bajnokságnak Csehország, pontosabban Ostrava ad majd otthont szeptember 30. és október 9. között, a horvátországi U15-ös (serdülő) kontinensviadalra októberig kell várni, november második felében hazánkban tartják az U23-as Európa-bajnokságot, míg az U17-es Eb-t Németország rendezi meg december 8. és 18. között.

(Kiemelt képünkön: bunyó az Énekes-emlékversenyen Forrás: MÖSZ)